Az egyszerű bejelentés fogalma
2016 óta egyszerű bejelentési dokumentációval történik az új lakóépületek építése és bővítése (műemlék épületek kivételével). 300 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó épület esetében csak természetes személy, és csak saját lakhatása céljából építhet, új lakóépületben csak egy lakás lehet.
Az „egyszerű” elnevezés félreértésekhez vezetett. Az egyszerű benne az az, hogy nincs hatósági engedélyezési eljárás, ami korábban lakóépületek esetében hosszadalmas is lehetett, hanem a dokumentáció ÉTDR rendszerbe való feltöltése után két héttel – ha a feltöltött anyag minden előírás szerinti dokumentumot tartalmaz és a hatóság a kivitelezés megkezdését más okból sem tiltotta meg – el lehet kezdeni a kivitelezést. Maga a tervanyag a nevével ellentétben, a műszaki tartalmát tekintve nem egyszerűbb, hanem a korábbi építési engedélyezési tervnél részletesebb, a 155/2016.(VI. 13.) Kormányrendelet által előírt, a kiviteli terveket közelítő tartalommal készül, figyelembe véve a vonatkozó építési jogszabályokat, a helyi építési szabályzatot és a településképi előírásokat.
Tervezési menete
A dokumentáció elkészített és elfogadott vázlatterv alapján készíthető el.
A tervezésben szakági tervezők is részt vesznek. A szakági tervezők az általuk készített szakági munkarészekre külön árajánlatot adnak.
Szerződés
A tervek elkészítésére minden esetben szerződést kötünk a tervezés megkezdése előtt.
Teljesítési idő
Átlagos feladat esetében, nettó 100 m2 nettó alapterületű lakóépületre vonatkoztatva általában 4-6 hét.
Az épület tervezését nem érdemes elkapkodni, szükséges alaposan átgondolni az igényeket és néha pihentetni a terveket 1-2 napig, majd friss szemmel ránézni. A megbízó reagálási idején is múlik a határidő, de az érdekünk közös, szeretnénk egy megfelelő és minden igényt kielégítő, épületet létrehozni ezen közösen dolgozunk. Minden megbízó igénye, hozzáállása, tempója más, én ehhez alkalmazkodom.
Építész munkarész
Elfogadott vázlatterv alapján egyszerűsített kiviteli terv készítése szakági tervezők bevonásával, előírt tartalommal, a 155/2016.(VI.13.) Korm. rendelet 1.sz. melléklete szerinti munkarészekkel, dokumentáció összeállítása
- helyszínrajz m=1:200
- kitűzési terv m=1:100
- alaprajzok szintenként m=1:50 (berendezéssel)
- metszetek m=1:50 (min.2 db)
- homlokzatok m=1:50
- látványtervek min. 4 db (vázlattervi látványtervek véglegesítése)
- beépítési idomtervek (beépítési paraméterek igazolása), homlokzati idomtervek (homlokzatmagasság/épületmagasság igazolása)
- építész műszaki leírás
- településképi egyeztetéshez szükséges anyag összeállítása, településképi konzultáció lefolytatása, amennyiben szükséges
Terveken kívül:
- folyamatos konzultáció a kialakítás részleteiről
- társtervezőkkel összehangolt munka
- bejelentési dokumentáció összeállítása, feltöltése az ÉTDR rendszerbe
- segítségnyújtás az ügyintézésben
Igény esetén, illetve amennyiben szükséges, az építész kiviteli terv további tartalma lehet:
- tető-felülnézeti terv vízelvezetési tervvel pl. lapostető esetében
- álmennyezeti terv m=1:50
- burkolat kiosztási terv m=1:50
- világítás kiosztási terv m=1:50
- külső nyílászáró konszignáció m=1:50 (egyszerű vagy részletes, igény szerint)
- belső nyílászáró konszignáció m=1: 50 (egyszerű vagy részletes, igény szerint)
- lakatos konszignáció
- egyedileg tervezett bútorok, pl. konyha, kiegészítő elemek terve (m=1:25)
- részletrajzok (igény szerint)
- belső 3D látványterv
- részletes árazatlan költségvetés kiírás egyedi árajánlat alapján
Szakági munkarészek
Tartószerkezeti munkarész – tartószerkezeti tervező készíti egyedi árajánlat alapján, tartalma általában:
- alapozási terv m=1:50
- fedélszék terv m=1:50
- vasbeton nyílásáthidalók terve (vasbeton szerkezetek esetén, alaprajzonként) m=1:50
- zsaluzási tervek szintenként (vasbeton szerkezetek esetén, alaprajzonként) m=1:50
- vasalási terv m=1:50
- vaskimutatás m=1:50
- tartószerkezeti műszaki leírás
Épületgépészeti munkarész – gépész tervező készíti egyedi árajánlat alapján, tartalma általában
- épületenergetikai számítás
- műszaki leírás
Igény esetén, illetve amennyiben szükséges, az épületgépészeti kiviteli terv további tartalma lehet:
- fűtési/ hűtési hőtermelő kiválasztása
- fűtési-, hűtési körök tervezése m= 1:50
- víz- csatornarendszer tervezése m=1:50
- hővisszanyerős szellőztetés tervezése m= 1:50
- egyéb gépészeti berendezések tervezése
Épületvillamossági munkarész – elektromos tervező készíti egyedi árajánlat alapján, tartalma általában
- műszaki leírás
Igény esetén, illetve amennyiben szükséges, az épületvillamossági kiviteli terv további tartalma lehet:
- lámpakiosztás
- napelem
- gyengeáram védőcsövezés tervei (internet, riasztó, stb.)
- épület automatizálás
Hivatkozott jogszabályok:
- A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016.(VI. 13.) Kormányrendelet